Közös munka és tanulmányút Linz és Český Krumlov városaiban

Benczi Melinda (CESCI) és Dávid Veronika (Határ Menti Innovációs Kft.) segítségével a résztvevők kiértékelték a tanulmányi út első napján szerzett szakmai tapasztalatokat. A legutóbbi műhelymunkán elsősorban Linz, mint a kultúra városáról szerzett impressziók értékelése került sor.

A „Linz szerintem…” kérdésre adott válaszok nagy eltérést mutattak aszerint, hogy ki melyik városrészben szerezte tapasztalatait: a csoportok a zöldövezeti állatkertet keresték fel, valamint a barokk városrészt és a Duna partjára vezető fő kereskedelmi útvonal menti parkokat az itt található kulturális intézményekbe való kisebb betérőkkel (pl. az 1300 fős nagyteremmel rendelkező, 2013-ban a legmodernebb technikával és akusztikával megépült Musiktheater épületébe: www.landestheater-linz.at/musiktheater).

A beszélgetés során kialakult vélemények eltérőek voltak: Linz nagyobb, de nem több, mint Győr – van benne potenciál, sok zavaró tényezővel – befogadó, kedves – Linz olyan győri – visszavár – nem megítélhető egy nap alapján – Győrnél kevésbé élhető, de átlátható – Linz és Győr olyan, mint egy nagy fa lombjából egy-egy levél a napos és az árnyas oldalról – többet vártam a turista információs ponttól – Győr több – színes, lakul, visszavár – színes, vegyes.

Információk

Helyszín

Időpont

Culta
Cross

Galéria

Hírek

Arrabona

Testvérváros lesz Győr és Dunaszerdahely

A két város között meglevő régi együttműködés fényében nem meglepő, hogy a győri polgármester, Dézsi Csaba András és dunaszerdahelyi kollégája, Hájos Zoltán úgy döntött, testvérvárosi

Tovább »

TOVÁBB ÉPÍTIK CSALLÓKÖZ ÉS SZIGETKÖZ TURIZMUSÁT

A győri székhelyű Arrabona EGTC és felvidéki Csallóköz Területi Idegenforgalmi Szövetség 2020. augusztus 12-én, Dunaszerdahelyen tartotta közös projekt indító sajtótájékoztatóját. A közös együttműködésben megvalósuló pályázat

Tovább »
Hír

Lezárult a győri faházak beszerzési folyamata

Az Interreg V-A SKHU Együttműködési Program keretén belül megvalósuló SKHU/1601/1.1/041 azonosítószámú, Cultacross rövidítésű projekt megvalósítása során Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint a konzorciumban megvalósuló

Kulturális Akciócsoport negyedik műhelymunkája

A negyedik alkalommal Mesterházi Gábor (Határ Menti Innovációs Kft.) segítségével a résztvevők három témakört dolgoztak fel:

  1. Tájékoztatás a Linzbe tervezett tanulmányútról, valamint megfigyelési szempontok gyűjtése és megvitatása. A kidolgozott „kooperáció detektor” jóváhagyott fő szempontjai:
    1. a kiadványok (mi tükröződik bennük? kooperáló vagy zárt intézmények?)
    2. a programajánlat szerkezete (lokális vagy regionális?)
    3. és az értékesítés rendszere (kombinált kedvezmények, kölcsönös értékesítések).
  2. Ezek után egy jó gyakorlat bemutatására került sor a határon átnyúló együttműködésre: Luxembourg „Grande Region” nevű, határon átnyúló kulturális tér létrehozása (2007 EKF) és annak hosszútávon működő eredményei címmel. Példák kerültek továbbá bemutatásra a közös programplatformra és a közösségi finanszírozás lehetőségeire.

A témához kapcsolódóan az alábbi weboldalakra érdemes ellátogatni:

  1. A KACS-ban való részvétel eredményességéhez a tagok felmérést készítenek, amely szempontrendszerét közösen meghatározták. A kérdések átgondolása abban segít, hogy a tagok közti együttműködések minél hamarabb és minél magasabb szakmai színvonalon tudjanak létrejönni. A válaszok alapján a tanulmányi út során már tudnak egymásnál tájékozódni, elő tudják készteni a konkrét együttműködéseket.

Információk

Helyszín

Győr, Arrabona EGTC
(Baross G. u. 43.)

Időpont

2018. május 23. 13:00

Meghívó

Letölthető az Icon-ra kattintva!

3. mentorálás – Dunakiliti

Előző
Következő

3. mentorálás – Dunakiliti

A település nagy közigazgatási területe több erdős, folyóparti térséget foglal magába, ahol gyakran illegális hulladéklerakatok jönnek létre. Emellett a működő két szelektív sziget környékén is rendszeresen megjelenik nem oda való, nagyobb mennyiségű hulladék. Valószínűleg az éjszaka folyamán hordják oda ezt a tettesek, a közfoglalkoztatottak ezeket rendszeresen takarítják, azonban a probléma ezzel nem megoldott.

Információk

Helyszín

9225 Dunakiliti
Dunakiliti Község Önkormányzata

Időpont

2018. május 17.

Builco
Green

Galéria

Hírek

Arrabona

Testvérváros lesz Győr és Dunaszerdahely

A két város között meglevő régi együttműködés fényében nem meglepő, hogy a győri polgármester, Dézsi Csaba András és dunaszerdahelyi kollégája, Hájos Zoltán úgy döntött, testvérvárosi

Tovább »
Arrabona

Testvérváros lesz Győr és Dunaszerdahely

A két város között meglevő régi együttműködés fényében nem meglepő, hogy a győri polgármester, Dézsi Csaba András és dunaszerdahelyi kollégája, Hájos Zoltán úgy döntött, testvérvárosi

Tovább »
Arrabona

TOVÁBB ÉPÍTIK CSALLÓKÖZ ÉS SZIGETKÖZ TURIZMUSÁT

A győri székhelyű Arrabona EGTC és felvidéki Csallóköz Területi Idegenforgalmi Szövetség 2020. augusztus 12-én, Dunaszerdahelyen tartotta közös projekt indító sajtótájékoztatóját. A közös együttműködésben megvalósuló pályázat

Tovább »
Hír

Lezárult a győri faházak beszerzési folyamata

Az Interreg V-A SKHU Együttműködési Program keretén belül megvalósuló SKHU/1601/1.1/041 azonosítószámú, Cultacross rövidítésű projekt megvalósítása során Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint a konzorciumban megvalósuló

Tovább »

1. mentorálás – Abda

Előző
Következő

1. mentorálás – Abda

Abdán a hulladékgazdálkodás konkrét kritikus pontjai 3 téma köré csoportosulnak: 

  • illegális hulladéklerakás
  • új hulladékkezelési technológia adaptációja
  • szelektív hulladékgyűjtő szigetek használata.

Információk

Helyszín

9151 Abda
Abda Község Önkormányzata

Időpont

2018. május 16.

Builco
Green

Galéria

Hírek

Arrabona

Testvérváros lesz Győr és Dunaszerdahely

A két város között meglevő régi együttműködés fényében nem meglepő, hogy a győri polgármester, Dézsi Csaba András és dunaszerdahelyi kollégája, Hájos Zoltán úgy döntött, testvérvárosi

Tovább »
Arrabona

Testvérváros lesz Győr és Dunaszerdahely

A két város között meglevő régi együttműködés fényében nem meglepő, hogy a győri polgármester, Dézsi Csaba András és dunaszerdahelyi kollégája, Hájos Zoltán úgy döntött, testvérvárosi

Tovább »
Arrabona

TOVÁBB ÉPÍTIK CSALLÓKÖZ ÉS SZIGETKÖZ TURIZMUSÁT

A győri székhelyű Arrabona EGTC és felvidéki Csallóköz Területi Idegenforgalmi Szövetség 2020. augusztus 12-én, Dunaszerdahelyen tartotta közös projekt indító sajtótájékoztatóját. A közös együttműködésben megvalósuló pályázat

Tovább »
Hír

Lezárult a győri faházak beszerzési folyamata

Az Interreg V-A SKHU Együttműködési Program keretén belül megvalósuló SKHU/1601/1.1/041 azonosítószámú, Cultacross rövidítésű projekt megvalósítása során Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint a konzorciumban megvalósuló

Tovább »

2. mentorálás – Kunsziget

2. mentorálás – Kunsziget

Kunszigeten a fő probléma, hogy a település határában, az erdős, folyóparti területeken rendszeresen hulladék kerül lerakásra, eddigi preventív tevekénységük ellenére is. Továbbá a szelektív tárolók használata sem tökéletes, gyakran a lakosok rosszul szelektálnak és előfordul, hogy ha a tároló megtelt, köré tesznek hulladékot, amit a szolgáltató már nem fog elszállítani. A településen jelenleg három szelektív sziget működik, egy további létesítése van folyamatban, a gyakoribb ürítés igénye is felmerült.

Információk

Helyszín

9184 Kunsziget
Kunsziget Község Önkormányzata

Időpont

2018. május 16.

Builco
Green

Galéria

Hírek

Arrabona

Testvérváros lesz Győr és Dunaszerdahely

A két város között meglevő régi együttműködés fényében nem meglepő, hogy a győri polgármester, Dézsi Csaba András és dunaszerdahelyi kollégája, Hájos Zoltán úgy döntött, testvérvárosi

Tovább »
Arrabona

Testvérváros lesz Győr és Dunaszerdahely

A két város között meglevő régi együttműködés fényében nem meglepő, hogy a győri polgármester, Dézsi Csaba András és dunaszerdahelyi kollégája, Hájos Zoltán úgy döntött, testvérvárosi

Tovább »
Arrabona

TOVÁBB ÉPÍTIK CSALLÓKÖZ ÉS SZIGETKÖZ TURIZMUSÁT

A győri székhelyű Arrabona EGTC és felvidéki Csallóköz Területi Idegenforgalmi Szövetség 2020. augusztus 12-én, Dunaszerdahelyen tartotta közös projekt indító sajtótájékoztatóját. A közös együttműködésben megvalósuló pályázat

Tovább »
Hír

Lezárult a győri faházak beszerzési folyamata

Az Interreg V-A SKHU Együttműködési Program keretén belül megvalósuló SKHU/1601/1.1/041 azonosítószámú, Cultacross rövidítésű projekt megvalósítása során Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint a konzorciumban megvalósuló

Tovább »

Kulturális Akciócsoport harmadik műhelymunkája

Előző
Következő

Kulturális Akciócsoport harmadik műhelymunkája

A harmadik Workshop alkalmával a résztvevők választ adhattak az ”Én, most mivel építhetem a kooperációt?” kérdésre. A több körös csoportos megosztás eredményeként megfogalmazódott a résztvevőkben, hogy az együttműködést nem központilag irányítottként, hanem hálózatosan szeretnék felépíteni. Ez a forma biztosítja, hogy a KACS tagjai között azok a kooperációs kapcsolatok jöjjenek létre és azok erősödjenek, amelyek valóban indokoltak, valamilyen pozitív érdek mozgatja, és szereplőik nem plusz tehertételként, hanem intézményük fejlődésének motorjaként működnek. Minden résztvevő egyetértett benne, hogy a kölcsönös promóció minden további szervezkedés nélkül lehetséges együttműködési eszköz – ez a kötetlen beszélgetés alatti kapcsolatfelvétellel el is indult. Az is kikristályosodott a személyes megosztásban, hogy ennél tovább kell lépni, és jövő év áprilisáig a lehető legmagasabb szintű együttműködési szintre szeretnének eljutni. Távlati célként közös értékesítési és promóciós platform, közös rendezvények és intézmények közti szoros szakmai, stratégiai együttműködések jelentek meg.

A következő kérdés, melyet a résztvevők megvitattak, a ”Hogyan tanulhatunk a legtöbbet Linz és Cesky Krumlov tanulmányúton?” volt. A kérdés megválaszolása során megfogalmazódott, hogy elsősorban a városmarketing módszereire fog fókuszálni a tanulmányút: az elmúlt 10 év fejlődési tendenciáiról, a finanszírozási háttérről, a jövőképről, az Európa Kulturális Fővárosa projekt örökségéről. A város által felkért előadó feladata, hogy ajánljon intézményeket, amiket mindenképpen meg kell látogatnia a KACS-nak illetve egy délelőtt erejéig szekciókra szakadva, mindenki el tudjon látogatni a számára kihagyhatatlannak ítélt helyszínre szakmai szempontból. A látogatás során kiemelten a Cesky Krumlov városával való határon átnyúló együttműködés helyzetének vizsgálata fontos, és azok a tendenciák, amik a következő időszakot meghatározzák. Cesky Krumlov esetében szintén a határon átnyúló kooperáció nyomait kutatja a KACS, a kiadványok, programok, városmarketing, a turisztikai desztináció menedzsment területén.

Információk

Helyszín

Győr, Arrabona EGTC
(Baross G. u. 43.)

Időpont

2018. május 2. 13:00