Kulturális Akciócsoport hetedik műhelymunkája

A dunaszerdahelyi városháza részéről Takács Tímea üdvözölte a KACS tagokat, külön köszöntve Sárkány Péter igazgató urat, az ARRABONA EGTC igazgatóját és Tuba Ildikót, a projekttámogató Közös Titkárság munkatársát. Ezután Sárkány Péter vette át a szót, aki kiemelte, hogy a nyár során több témában is komoly előrelépés történt, amelyeknek bemutatására, megvitatására a mai alkalom kiválóan alkalmas lesz. Röviden köszöntötte a jelenlévő tagokat Tuba Ildikó is, aki elmondta, hogy nagy örömére szolgál, hogy a nap során lehetősége nyílik bejárni a fejlesztési területet és betekintést nyerni a KACS munkájába is.

A találkozó szakmai része 9:30-kor vette kezdetét a napirend ismertetésével. Czakó Lajos, az ARRABONA EGTC munkatársa, bemutatta, hogy eddig milyen rendezvényekre került sor, illetve milyen rendezvények várhatóak az év hátralevő részében. A jelenlévő tagok közösen ötleteltek ezeknek a rendezvényeknek a marketingjéről, ütemezéséről és tartalmáról. Gencs Kinga, az ARRABONA EGTC munkatársa, végigvezette a tagokat az eddig elkészült, illetve az ezután eldöntendő közös arculati elemek jelenlegi állapotán. Több logóváltozat került bemutatásra, a tagoknak pedig lehetőségük volt megfogalmazni véleményüket. A készülő brosúra tartalmára és megjelenítésére is érkeztek ötletek, amelyeket az ARRABONA EGTC összesít, majd az azok alapján elkészülő friss változatot az összes tag számára megküldi egy végső véleményeztetésre, mielőtt a brosúra a nyomdába kerülne. Bemutatásra került a fejlesztés alatt álló weblap tervezett felépítését. A koncepció szerint egy több modulból álló, közösségi oldal jellegű honlap készülne, amely összegyűjtené és közösen ajánlaná ki a Csallóköz és Szigetköz turisztikai attrakcióit (nem csak kulturális látnivalókat, de sporttevékenységeket, túraútvonalakat is tartalmazna az oldal). A CESCI részéről Benczi Melinda tervező-elemző mutatta be az elkészült 5 stratégiai dokumentumot: a piackutatást, a helyzetelemzést, a kockázatelemzést, az attrakcióleltárt és a marketingstratégiát. Szalai Andrea meghívását elfogadva a következő találkozóra a győri Látogatóközpontban kerül sor.

Folytatja együttműködését a Kulturális Akciócsoport (KACS) a nyári pihenő után

Folytatja együttműködését a Kulturális Akciócsoport (KACS) a nyári pihenő után

Dunaszerdahely Városháza részéről Takács Tímea üdvözölte és fogadta a KACS tagokat, külön köszöntve Sárkány Péter igazgató urat, az ARRABONA EGTC igazgatóját és Tuba Ildikót, a projekttámogató Közös Titkárság munkatársát, kifejezve örömét, hogy a workshop után a tagoknak lehetősége nyílik meglátogatni a város legnagyobb rendezvényét, a Csallóközi Vásárt.

Ezután Sárkány Péter vette át a szót, aki kiemelte, hogy a nyár során több témában is komoly előrelépés történt, amelyeknek bemutatására, megvitatására ez az alkalom kiváló lehetőségnek bizonyul.

Röviden köszöntötte a jelenlévő tagokat Tuba Ildikó is, aki elmondta, hogy nagy örömére szolgál, hogy a nap során lehetősége nyílik bejárni a fejlesztési területet és betekintést nyerni a KACS munkájába is.

A találkozó szakmai része keretében az alábbi tevékenységekkerültek bemutatásra:

1.) Közös rendezvények: Czakó Lajos, az ARRABONA EGTC munkatársa, bemutatta, hogy eddig milyen rendezvényekre került sor, illetve milyen rendezvények várhatóak az év hátralevő részében. A jelenlévő tagok közösen ötleteltek ezen rendezvények marketingjéről, ütemezéséről és tartalmáról.

2.) Közös arculat: Gencs Kinga, az ARRABONA EGTC új munkatársa, végigvezette a tagokat az eddig elkészült, illetve az ezután eldöntendő közös arculati elemek jelenlegi állapotán, több logó változatot tekinthettek meg a résztvevők. A készülő brosúra tartalmára és megjelenítésére is érkeztek ötletek, amelyeket az ARRABONA EGTC összesített.

3.) Online megjelenés: Czakó Lajos bemutatta a fejlesztés alatt álló weblap tervezett felépítését. A koncepció szerint egy több modulból álló, közösségi oldal jellegű honlap készülne, amely összegyűjtené és közösen ajánlaná ki a Csallóköz és Szigetköz turisztikai attrakcióit (nem csak kulturális látnivalókat, de sporttevékenységeket, túraútvonalakat is tartalmazna az oldal).

4.) Stratégiák bemutatása: A CESCI részéről Benczi Melinda tervező-elemző mutatta be az elkészült 5 stratégiai dokumentumot: a piackutatást, a helyzetelemzést, a kockázatelemzést, az attrakcióleltárt és a marketingstratégiát. A dokumentumok a Csallóköz és Szigetköz közös, mind a külső mind a belső régióból érkező látogató számára egységes, egyedi arculatú, magas színvonalú szolgáltatást nyújtó régióként való pozícionálását segítik elő.

A workshopot követően, a tagok közösen megtekintették a Csallóközi Vásárt, ahol az ebéd során informálisan folytathatták a kooperációt.

Információk

Helyszín

Városháza Dunaszerdahely,
Hlavná ulica 50/16,
929 01 Dunajská Streda

Időpont

2018. szeptember 21.
péntek, 9:00
a Csallóközi Vásár Napja!

Meghívó

Letölthető az Icon-ra kattintva!

Culta
Cross

Galéria

Hírek

Arrabona

Testvérváros lesz Győr és Dunaszerdahely

A két város között meglevő régi együttműködés fényében nem meglepő, hogy a győri polgármester, Dézsi Csaba András és dunaszerdahelyi kollégája, Hájos Zoltán úgy döntött, testvérvárosi

Tovább »

TOVÁBB ÉPÍTIK CSALLÓKÖZ ÉS SZIGETKÖZ TURIZMUSÁT

A győri székhelyű Arrabona EGTC és felvidéki Csallóköz Területi Idegenforgalmi Szövetség 2020. augusztus 12-én, Dunaszerdahelyen tartotta közös projekt indító sajtótájékoztatóját. A közös együttműködésben megvalósuló pályázat

Tovább »
Hír

Lezárult a győri faházak beszerzési folyamata

Az Interreg V-A SKHU Együttműködési Program keretén belül megvalósuló SKHU/1601/1.1/041 azonosítószámú, Cultacross rövidítésű projekt megvalósítása során Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint a konzorciumban megvalósuló

Tovább »

Kézműves, kulturális természetismertető produkció

Kézműves, kulturális természetismertető produkció

Az INTERREG V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programban megvalósuló CULTACROSS projekt vezető partnere, az Arrabona EGTC valamennyi projektpartner nevében ezúton meghívja a kisebb méretű kulturális rendezvények programcsere-sorozata, határon átnyúló promóciójuk céljából megrendezésre kerülő kézműves, kulturális természetismertető produkció rendezvényére.

Thermalparkba költözik egy délutánra a TapiZOO! És hogy ez mit jelent? Állatoktól származó dolgokat érinthetnek meg foghatnak kézbe az érdeklődők. Megtudhatják milyen egy kígyóbőr tapintása, milyen nagy egy emutojás, vagy mennyire erős egy oroszlánbajusz. A kézműves asztalnál pedig elkészíthetik saját állatkerti medáljukat.

A rendezvény tartalmi felépítését tekintve a győri, Xantus János Állatkert, Állatkertek éjszakája 2018. évi gyermekeknek és felnőtteknek szóló szórakoztató, kulturális rendezvényének népszerűsítésére szolgál

Rendezvényünk a Cultacross (kód: SKHU/1601/1.1/041) című projekt részeként, az Interreg V-A Szlovákia- Magyarország Együttműködési Program keretében az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósul meg. A programról részletes információ a www.skhu.eu oldalon található. Az ezen a meghívón található és a rendezvényen elhangzó információ nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.

Információk

Helyszín

Thermalpark Dunaszerdahely
(237/38, Gabčíkovská cesta,
929 01 Dunajská Streda,
Szlovákia)

Időpont

2018. 08. 29. (szerda),
13:00-tól

Culta
Cross

Galéria

Hírek

Arrabona

Testvérváros lesz Győr és Dunaszerdahely

A két város között meglevő régi együttműködés fényében nem meglepő, hogy a győri polgármester, Dézsi Csaba András és dunaszerdahelyi kollégája, Hájos Zoltán úgy döntött, testvérvárosi

Tovább »
Arrabona

Testvérváros lesz Győr és Dunaszerdahely

A két város között meglevő régi együttműködés fényében nem meglepő, hogy a győri polgármester, Dézsi Csaba András és dunaszerdahelyi kollégája, Hájos Zoltán úgy döntött, testvérvárosi

Tovább »
Arrabona

TOVÁBB ÉPÍTIK CSALLÓKÖZ ÉS SZIGETKÖZ TURIZMUSÁT

A győri székhelyű Arrabona EGTC és felvidéki Csallóköz Területi Idegenforgalmi Szövetség 2020. augusztus 12-én, Dunaszerdahelyen tartotta közös projekt indító sajtótájékoztatóját. A közös együttműködésben megvalósuló pályázat

Tovább »
Hír

Lezárult a győri faházak beszerzési folyamata

Az Interreg V-A SKHU Együttműködési Program keretén belül megvalósuló SKHU/1601/1.1/041 azonosítószámú, Cultacross rövidítésű projekt megvalósítása során Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint a konzorciumban megvalósuló

Tovább »

Bábművészek által előadott produkció

Bábművészek által előadott produkció

Az INTERREG V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programban megvalósuló CULTACROSS projekt vezető partnere, az Arrabona EGTC valamennyi projektpartner nevében ezúton meghívja a kisebb méretű kulturális rendezvények programcsere-sorozata, határon átnyúló promóciójuk céljából megrendezésre kerülő bábművészek által előadott produkció rendezvényére.

A rendezvény tartalmi felépítését tekintve a dunaszerdahelyi, Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ, XIII. Tarka Lepke Bábfesztivál 2018. évi gyermekeknek és felnőtteknek szóló szórakoztató, kulturális rendezvényének népszerűsítésére szolgál.

Rendezvényünk a Cultacross (kód: SKHU/1601/1.1/041) című projekt részeként, az Interreg V-A Szlovákia- Magyarország Együttműködési Program keretében az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósul meg. A programról részletes információ a www.skhu.eu oldalon található. Az ezen a meghívón található és a rendezvényen elhangzó információ nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.

Információk

Helyszín

Xantus János Állatkert
(Magyarország,
9027 Győr, Kiskútliget)

Időpont

2018. 08. 31. (péntek),
17:30-tól