TOVÁBB ÉPÍTIK CSALLÓKÖZ ÉS SZIGETKÖZ TURIZMUSÁT

A győri székhelyű Arrabona EGTC és felvidéki Csallóköz Területi Idegenforgalmi Szövetség 2020. augusztus 12-én, Dunaszerdahelyen tartotta közös projekt indító sajtótájékoztatóját. A közös együttműködésben megvalósuló pályázat célkitűzése a Szigetköz- Csallóköz határon átnyúló turisztikai desztináció népszerűsítése, az itt található jelentős turisztikai értékek bemutatása.

A sajtótájékoztató keretében a két város vezetői is megfogalmazták jövőbeni együttműködési szándékukat, melyet most – a korábbi kulturális együttműködésen túl további területeken is hasznosítani kívánnak, ami tovább erősíti a két település között jelenleg is fenn álló partnerséget, illetve lehetőséget teremt a jövőbeli testvérvárosi kapcsolat létesítésére. A két város közös munkája nem újkeletű, hiszen korábban már a kultúra területén is sikeresen valósítottak meg a Cultacross projekt keretében határon átnyúló infrastruktúrafejlesztést Győrben és Dunaszerdahelyen egyaránt, illetve a régió kulturális örökségeinek, értékeinek, helyszíneinek jobb kihasználása, a városok kulturális repertoárjának színesítése érdekében pedig az Arrabona EGTC koordinálásával egy turisztikai online platform jött létre cultractive.eu néven.

A most indított és az Interreg Szlovákia-Magyarország Kisprojekt Alap pályázati kiírás keretén belül az SKHU/WETA/1901/4.1/101 regisztrációs számú projekt legfontosabb célkitűzése az eddigi eredmények tovább fejlesztése, a régió közös népszerűsítése lesz.  Ennek érdekében a partnerek több akciót és tevékenységet megvalósítani a projekt futamideje alatt, úgy, mint az említett oldal széleskörű online felületeken történő népszerűsítése, promóciós film készítése a régió természeti és kulturális értékeinek bemutatásával, népszerűsítő rendezvények szervezésével.

Ezen rendezvények estében a helyi lakosság, illetve az ide érkező potenciális vendégek számára kerülnek megrendezésre helytörténeti, városnéző séták, kerékpártúrák, vízitúrák, melyek során a régióban elérhető szabadidős lehetőségekre kívánjuk irányítani a fegyelmet. További népszerűsítő akciót fog jelenteni az ún. médianap, amikor a két ország médiaszereplőinek, sajtó orgánumainak, bloggereinek, részvételével a Szigetköz-Csallóköz régió bejárása, ismertetése tervezett a legjelentősebb turisztikai attrakcióik bemutatásával.

A projekt megvalósítása során a Csallóköz Területi Idegenforgalmi Szövetség tevékenységének részeként további tartalom fejlesztés is tervezett az aktív turisztikai ajánló weboldalhoz és régió turisztikai kínálatához kapcsolódóan. Mind a Szigetközi és mind a Csallóközi területre 10-10 db tematikus túraútvonal kerül kidolgozásra kerékpáros és vízi útvonalak kijelölésével, leírásával, illetve egyedi (történelmi, kulturális, népművészeti) tématerületekre összpontosítva.

Rendezvényünk a Cultacross M+(kód: SKHU/WETA/1901/4.1/101) projekt részeként, az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósul meg. A programról részletes információ a www.rdvegtc-spf.eu és a www. skhu.eu oldalon található.