Sajtótájékoztató

Sajtótájékoztató

Győr és Dunaszerdahely képviselői határon átnyúló együttműködési megállapodást írtak alá, amely egyfajta kicsúcsosodása a két település közötti régi, jó kapcsolatnak. Bár Szlovákia és Magyarország is tagja az Európai Uniónak, a határ mégis elválaszt, nem összeköt: gátat szab a térség gazdasági fejlődésének, ami csak együttműködéssel érhető el.

„A CULTACROSS pályázat egy kicsúcsosodása annak a régi együttműködésnek, amely az Arrabona EGTC keretein belül valósult meg” – összegezte a programot Dr. Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere. Hozzátette: céljuk, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítanak a jó színvonalon működő, dunaszerdahelyi kulturális egyesületek és csoportok számára Győrben és fordítva.

A kölcsönös előnyöket és lehetőségeket mindenképpen ki kell használnunk, és ez csak akkor tud megvalósulni, ha beszélünk egymással és közös gondolatokat cserélünk. Ugyanakkor pályázunk olyan közös projektekre, ami mindkettőnk számára sikeres vagy eredményes tud lenni. Ilyen ez a mostani pályázat is – emelte ki a határon átnyúló együttműködési program lényegét Borkai Zsolt, Győr polgármestere.

Sárkány Péter, az Arrabona EGTC igazgatója a szervezet tevékenységét mutatta be, s kitért a CULTACROSS projektre is, A projekt keretében felállított kulturális akciócsoport egy közös kulturális akcióterv kidolgozásával segíti a meglévő kulturális felhozatal népszerűsítését és a kínálat bővítését. A hagyományos kulturális események első vagy utolsó napja a kevesebb tapasztalattal rendelkező partnervárosban lesznek megtartva, ezzel elősegítve a gyakorlati tudás átadását. A kulturális eseményeket népszerűsíteni is fogják a két partner között, hogy a kínálatot így is bővítsék és színesítsék. Évente több nagyobb és kisebb kulturális rendezvénynek ad otthont a projekt keretében a két város. A kulturális és szabadidős programok határmenti együttműködés keretében jól összekapcsolhatók, hiszen Győr és Dunaszerdahely igen közel fekszik egymáshoz. Győr pezsgő kulturális élettel büszkélkedhet a régióban, míg Dunaszerdahely gazdag szabadtéri programokat kínál. A kulturális élet és a természeti örökség összefonódása együttes népszerűsítésével tervezik szélesebb rétegek érdeklődését felkelteni. A régió látogatottságának növekedése eredményeképp várhatóan nő a foglalkoztatottság a helyiek életszínvonala, ami végső soron a régióhoz való szorosabb kötődést eredményez. Az Arrabona EGTC szervezésében megvalósuló műhelymunkák végig kísérik az egész projektet, melynek eredményeképpen Győr és Dunaszerdahely város együttműködésében egy, a kulturális programkínálatot előtérbe helyező konkrét turisztikai attrakció jöhet létre.

Információk

Helyszín

Időpont

Culta
Cross

Galéria

Hírek

Arrabona

Testvérváros lesz Győr és Dunaszerdahely

A két város között meglevő régi együttműködés fényében nem meglepő, hogy a győri polgármester, Dézsi Csaba András és dunaszerdahelyi kollégája, Hájos Zoltán úgy döntött, testvérvárosi

Tovább »
Arrabona

Testvérváros lesz Győr és Dunaszerdahely

A két város között meglevő régi együttműködés fényében nem meglepő, hogy a győri polgármester, Dézsi Csaba András és dunaszerdahelyi kollégája, Hájos Zoltán úgy döntött, testvérvárosi

Tovább »
Arrabona

TOVÁBB ÉPÍTIK CSALLÓKÖZ ÉS SZIGETKÖZ TURIZMUSÁT

A győri székhelyű Arrabona EGTC és felvidéki Csallóköz Területi Idegenforgalmi Szövetség 2020. augusztus 12-én, Dunaszerdahelyen tartotta közös projekt indító sajtótájékoztatóját. A közös együttműködésben megvalósuló pályázat

Tovább »
Hír

Lezárult a győri faházak beszerzési folyamata

Az Interreg V-A SKHU Együttműködési Program keretén belül megvalósuló SKHU/1601/1.1/041 azonosítószámú, Cultacross rövidítésű projekt megvalósítása során Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint a konzorciumban megvalósuló

Tovább »